A legtöbb ember a győzelmet a sikerrel, az erővel vagy a látványos eredményekkel azonosítja. A Biblia azonban azt tanítja, hogy a legfontosabb csaták sokszor a szívünkben és a gondolatainkban zajlanak. Mindannyian találkozunk kísértésekkel, amelyek nem mindig nyilvánvalóan rossz dolgok formájában érkeznek, hanem gyakran jónak, vonzónak vagy éppen ésszerűnek tűnnek. Jézus pusztai megkísértésének története megmutatja, hogyan működik a kísértés, milyen taktikát használ a sátán, és hogyan néz ki a valódi győzelem azok számára, akik Istenre bízzák magukat.
Máté 4:1-11
Bevezetés
Ördögi kísértés:
“A szegény vidéki pap hazamegy, és látja, hogy a felesége egy szép új ruhát próbálgat a tükör előtt. Meglátva az árcédulát, rémülten felkiált:
– Hogy tudtad ezt megvenni? Tudod, hogy nem engedhetjük meg magunknak!
– Jaj, drágám, – feleli az asszony – megláttam a kirakatban, és szinte magához vonzott. A következő pillanatban már a próbafülkében találtam magam, és – csakis az Ördög műve lehetett – valaki azt súgta, hogy: “Fantasztikusan nézel ki ebben a ruhában!”
– De, jól tudod, hogy ha az Ördög megkísért, hátat kell neki fordítanod!
– Igen, de azt mondta, hogy hátulról is jól nézek ki benne!”
Jézus bemerítkezett és az Atya megszólalt: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. Bemerítkezés után „soha többé nem volt gondja, hanem csak szórakozott, evett-ivott, pihent, nézte a sorozatokat és boldogan élt, amíg meg nem halt.” Bárcsak ezt mondhatnánk, de nem így volt. Bemerítkezés után jött a puszta. Lelki csúcs, azután mélység. A pusztában ugyanis elkezdte kísérteni az ördög. Hogy jutott a pusztába? A Szentlélek vitte Őt oda. A kísértés nem véletlen baleset, hanem része Isten tervének. Ezért a Miatyánkban: ne vigy minket a kísértésbe, ha lehetséges.
Jézus nem vitatkozott a sátánnal – Isten igéjére támaszkodott.
ZÁRÓJEL: inkarnáció, megüresedés (kenózis): nem szűnt meg Istennek lenni, de önként tartózkodott Isteni tulajdonságainak használatától. ZÁRÓJEL Legtöbbször úgy élt, mint egy ember, (2. Ádám), és ezzel példát adott nekünk, hogy Istenre hagyatkozva, emberként LE LEHET GYŐZNI a sátán támadását ebben a bukott világban.
Amikor bemerítkezünk vagy valami nagy szellemi élményünk van (konferencia, képzés, vagy Isten csak úgy betölt a Lelkével), akkor nagyon erősnek érezzük magunkat és azt gondoljuk, ez mindig így lesz, de Isten sokszor ezután vezet bele a pusztába, ahol a sátán kísértését tapasztaljuk. Nem Isten kísért, de oda visz, hogy kipróbáljon és megerősödjünk a hitben. Isten nem azért enged próbákat az életünkben, hogy megalázzon, hanem hogy erősítse a hitünket.
Istennek jó terve van az életeddel.
“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10
A bőséggel teli életbe harcokon át vezet az út, de a győzelem minden feltétele adott.
KÍSÉRTÉS
Jézus a pusztában böjtöl és imádkozik. Emberileg elgyengült, megéhezett és akkor jött az ördög. A legnagyobb kísértések gyakran gyenge, fáradt, bizonytalan állapotban érnek. Ezért nagyon fontos a saját magunk karbantartása, mert szeretjük önmagunkat, erről már volt szó.
(1) A Sátán első szavai. „Ha Isten fia vagy…” Ez a görögben kétféleképpen értelmezhető és mind a kettő lehetséges a mi életünkben is.
-
- Egyrészt lehet úgy érteni, hogy az ördög megkérdőjelezi Jézus identitását, mintha azt mondaná, hogy nem hiszem el, bizonyítsd be. Éppen ezelőtt, Jézus bemerítkezésekor az Atya kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” És az ördög rögötön megkérdőjelezi. Ma is ezt teszi sokszor. A Biblia azt mondja, hogy Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (Ján 1:12-13). Ezt elhisszük, Isten gyermekei vagyunk, de akkor jön az ördög és azt sugallja a gondolataidba: Tényleg Isten gyermeke vagy? Akkor miért történnek veled ezek a rossz dolgok? Ha Isten gyermeke lennél, akkor úgy is kellene élned, ahogy Ő mondja, de te nem úgy élsz. Ha Isten gyermeke vagy, akkor meggyógyulnak a betegek, ha imádkozok, stb. A sátán megkérdőjelezi az identitásodat és az Isten igéjét.
-
- Másik értelmezési lehetőség: „Ha Isten Fia vagy (és az vagy)”, akkor változtasd a köveket kenyérré. Még érthetőbben: Mivel Isten Fia vagy, jogod és képességed is meg van rá, hogy kenyérré változtasd a köveket. Éhes vagy, megteheted, csillapítsd az éhségedet. A sátán ötletet ad Jézusnak. Velünk is megteheti ezt: Te Isten gyermeke vagy, a világegyetem királyáé, és egy herceg nem élhet úgy, mint egy koldus. Szerezz sok pénzt, kicsit csalhatsz is, édesapádé úgyis minden, biztosan elnézi neked.
Nem minden lehetőség Istentől van, még akkor sem, ha jónak tűnik.
- Jézus éhes volt, miért nem tette meg, amit a Sátán mondott? Mert a Sátán mondta, nem Isten. Böjtölt és imádkozott, és addig nem hagyta abba, amig az Atya azt nem mondta neki, hogy itt a vége. Vagyis FONTOSABB VOLT, HOGY AZ ATYÁNAK ENGEDELMESKEDJEN, MINT HOGY KIELÉGÍTSE TESTI KÍVÁNSÁGÁT. Tipikus esete annak, amikor a kísértés nem egy önmagában bűnös cél felé húz, hanem egy jó cél felé, de bűnös módon. pl. férfi, el akarja tartani a családját, de az ördög beleviszi olyan munkákba, ahol sok pénzt kap, de nem marad ideje Istenre és a családjára. Ezért fontos figyelni Istenre, hogy mi az akarata?
-
- Jézus nem vitatkozik az ördöggel, hogy: tudd meg, én tényleg Isten Fia vagyok, nem hiszem, de, nem, de, nem, de igen, be is bizonyítom neked. Nem. Az ördögöt egyetlen mondattal elintézi, méghozzá Isten igéjével, idéz az Ószövetségből (az akkori Bibliából), méghozzá az 5Móz 8:3, sőt, mind a három kísértésre Jézus az 5Móz-ből idéz egy igét. Miért? Hol volt Izrael az 5Móz idején? A PUSZTÁBAN. És Jézus? A pusztában.
“Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” 5Mózes 8:2-3
-
- Izrael, Isten népe nem volt engedelmes a pusztában, de Jézus bemutatta, hogy Ő, a második Ádám engedelmeskedik az Atyának. Bemutatta, hogy emberként lehet győzni a kísértések felett, ÍGY NÉZ KI A VALÓDI GYŐZELEM. Nem vitatkozni az ördöggel, hanem igével visszautasítani. Ehhez viszont jól kell tudni az igét, és a kontextust is.
A félreértelmezett igazság ugyanolyan veszélyes lehet, mint a nyílt hazugság.
(2) A Sátán növeli (emeli) a szintet. Felviszi a templom tetejére és újra úgy kezdi, ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva:
“Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Zsoltárok 91:11-12
A sátán ismeri az igét, egész jól, és idézi, de félreértelmezi direkt, hogy Jézust bűnre csábítsa. Valaki azt mondta: A SÁTÁN AKKOR IS HAZUDIK, AMIKOR IGAZAT MOND. ☺ Ma is így van ez. Csupán az, hogy egy biblia igét idéz valaki, nem jelenti azt, hogy amit tesz, az helyes. Mindig meg kell nézni a kontextust. pl. Nincs Isten. Úgy kezdődik, hogy „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” vagy …
Ha győzni szeretnénk a kísértések felett, nagyon jól kell ismernünk az igét, és azt is, hogy mit jelent ez a valóságban. A sátán által idézett ige arról szól, hogy amikor valaki Istennel jár, akkor Isten vigyáz rá, nehogy baja essék az úton, nehogy elessen vagy beüsse a lábát véletlenül, de ez nem jogosít fel arra, hogy direkt, akarattal veszélynek tegyük ki magunkat, mert Isten úgyis megvéd. Ez olyan, mintha ma valaki nem megy el az orvoshoz, mert Isten úgyis meggyógyítja, és meghal. Vagy, nem megy el valaki dolgozni, mert Isten úgyis gondoskodni fog róla, még igét is tud találni rá, persze félremagyarázva. Jézus ismét egy igével válaszol.
A valódi győzelem akkor születik, amikor Isten akaratát választjuk a saját vágyaink helyett.
(3) Még magasabbra kerül a szint. A 3. kisértésnél az ördög már direktbe megy, nem finomkodik, hanem egyenesen felkínálja Jézusnak a VILÁG FELETTI URALMAT. Kérdés: Hát nem Jézusé volt egyébként is az uralom? Hiszen Ő Isten. Igen, de emberi mivoltában itt a földön ideiglenesen félretette Isteni tulajdonságait, ezzel az uralkodást is. A sátánról azt írja az ige, hogy e világ fejedelme, vagyis bizonyos értelemben Ő uralja ezt a bukott világot. Tud gazdaggá tenni, nagy hatalmat adni, sikert, … Persze csak annyit tehet, amit Isten neki megenged, de Isten valamiért eltűri egy ideig, hogy a sátán befolyásolja ezt világot és az embereket.
Ez a kisértés tehát valódi felajánlás volt, és brutális, hiszen Jézus tudta, hogy a földi szolgálata után az övé lesz minden hatalom mennyen és földön. De ehhez meg kell halni a kereszten, mert ezért jött, hogy megváltsa az emberiséget. A sátán viszont felajánlotta neki a könnyebb utat, hogy már most, szenvedés és kereszthalál nélkül övé lehet mindez, csak egyetlen feltétele van: Jézus hajoljon meg előtte és őt imádja. Jézus ismét igével válaszol, és elküldi a sátánt.
Ma is így van ez. Sokan behódolnak a sátánnak, és bűnös úton rengeteg vagyont halmoznak fel. Jól élnek, mint hal a vízben és élvezik a életet. Egy probléma van: hogy ennek egyszer vége lesz, azután meg kell állni Isten előtt, aki igazságosan meg fogja ítélni őket, és ha a sátán irányította az életüket, akkor nem az örök életbe mennek, hanem az örök kárhozatba.
“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26
A lelki harcban az egyik legerősebb fegyver az Isten igéje.
Isten megígérte, hogy újjá tesz mindent, és minden jót megad az embernek, amit el sem tud képzelni, de ehhez végig kell járni a keskeny utat. A sátán sokszor felajánlja a könnyebb utat, ami lehet, hogy jobban néz ki, de a vége a kárhozat.
A sátán elment EGY IDŐRE, és megjelentek az angyalok, akik szolgáltak Jézusnak. Sztem. eddig is ott voltak, csak láthatatlanul, és nézték, hogy Jézus hogyan állja ki a próbát. Mit csináltak az angyalok?
-
- Gondoskodtak róla – Jézus 40 napig böjtölt, fizikailag kimerült lehetett, így valószínűleg erősítették, ellátták.
- Megvigasztalták – a kísértés után lelki értelemben is támogatást nyújtottak.
- Bátorították – mintegy jelezve, hogy Jézus hűséges maradt, és az Atya „mellette áll”.
TAKTIKA
A sátán Jézus kísértésénél egy ősi taktikát használ, ami szeretnék most megnézni, mert szinte mindig ugyanezt a taktikát választja, és ha Jézus ezt le tudta győzni, akkor nekünk is sikerülni fog, ha követjük Őt. Ezt a taktikát világosan leírja János apostol az 1Ján 2:15-17:
“Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a TEST KÍVÁNSÁGA, a SZEM KÍVÁNSÁGA és az ÉLETTEL VALÓ KÉRKEDÉS, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 1János 2:15-17
Három kapu, amin keresztül támad:
-
- Test kívánsága
- Szem kívánsága
- Élettel való kérkedés
Jézus megkísértésében:
Kenyér=test, világ dicsősége=szem (megmutatta Neki a sátán), leugrás=kérkedés
Első bűneset:
“Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról (élvezetes, mint étel, éhséget keltett benne), hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett.” 1Mózes 3:6
Ma is ez a kísértő fő taktikája. pl. asszony bemegy a lidi-be venni kenyeret meg tejet, tele kosárral jön ki, mert ezt is meglátja, azt is … Erre megy ki a játék. Férfi bemegy, megveszi a listán lévő termékeket és megy haza. vagy Youtube, Tik-Tok, web böngésző, ai, mind arra megy, hogy csábító dolgokat mutasson, amit az ember megkíván, azután egy kattintás és már el is vették a pénzünket.
Befejezés
“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10
A bőséggel teli életbe harcokon át vezet az út, de a győzelem minden feltétele adott.
Ma Jézus bemutatta, hogy emberként lehet győzni a kísértések felett. Azt is megmutatta, hogyan. Nem azért győzött, mert: nem volt éhes vagy nem volt nehéz vagy nem volt vonzó az ajánlat, hanem azért, mert BÍZOTT AZ ATYÁBAN ÉS MINDIG AZ Ő AKARATÁT CSELEKEDTE. Ezért mi is képesek vagyunk ellenállni, és Jézus velünk van, segít nekünk, és megérti a küzdelmeinket.
“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett.” Zsidó 4:15
A puszta nem a vereség helye, hanem a felkészítés helye.
Néhány pont emlékeztetőnek:
-
- Ha pusztában vagy, elgyengülve, akkor különösen figyelj a kísértésekre, mert sokszor pont ilyenkor jön, és ilyenkor nehéz ellenállni.
-
- Tudatosan zárd be a fő kapukat: test, szem és a szív (kérkedés utáni vágy). Férfiak: Jób azt mondta, szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. (jób 31:1).
-
- Figyelj oda, mert a sátán nagyon kifinomult és ravasz, sokszor nem konkrét bűnre csábít, hanem egy önmagában jó dologra, ami viszont NEM ISTEN AKARATA számodra, vagy NEM AKKOR, hanem még várnod kell rá. Magyar közmondás: segíts magadon, az Isten is megsegít. Ez nem mindig igaz. Jézusnak pont ezt mondta az ördög: Isten Fia vagy, hát segíts magadon. De Jézus nem tette, mert tudta, hogy nem ez volt az Atya akarata. ÓSZ: Sára Ábrahámnak: Íme, az Úr bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálóleányomhoz: talán az ő révén lesz fiam! És hallgatott Abrám Száraj szavára. (1Móz 16:2). Ebből lett Izmael.
-
- Ne állj szóba az ördöggel. Ő ravasz, okos és sok ezeréves tapasztalata van.
-
- Használd a kardod, az Isten igéjét, ami élő és ható, és vissza tudja verni a sátán támadását.
-
- Tarts ki Isten erejével, mert a kisértés mindig csak egy ideig tart, azután elmegy a sátán és jobb idők jönnek.
