Jákób története talán azért olyan közel áll hozzánk, mert nem egy hibátlan hőst látunk benne. Nem olyan ember volt, akire első pillantásra mindenki felnézett volna. Nem volt olyan bátor, mint Dávid, nem olyan határozott vezető, mint Mózes, és nem olyan egyenes jellem, mint József. Jákób inkább olyan ember volt, amilyenek mi is gyakran vagyunk: tele félelmekkel, bizonytalansággal, számítgatással és saját megoldásokkal.
Már a születése különleges volt. Ikertestvére, Ézsau után érkezett a világra, miközben bátyja sarkát fogta. Innen kapta a nevét is. A Jákób név jelentése összefügg a „sarokfogó”, illetve a „más helyére lépő” gondolatával. Mintha már a születésekor jelezte volna a Biblia, hogy az élete a küzdelmekről és a helykeresésről fog szólni.
Mégis van valami meglepő Jákób történetében. Isten már a születése előtt kijelentette, hogy ő lesz az, akin keresztül továbbviszi ígéreteit. Rebekának ezt mondta az Úr: „A nagyobbik szolgál a kisebbnek.” Ez nem Jákób érdeme volt, és nem azért történt, mert jobb ember lett volna Ézsaunál. Isten szuverén döntése volt.
Ez a gondolat sok kérdést vet fel bennünk. Ha Isten már előre eldöntötte, hogy Jákób lesz az örökös, akkor miért történt annyi csalás és manipuláció? Miért nem várta ki egyszerűen Isten időzítését?
Isten ígéretei nem szorulnak emberi manipulációra.
A Biblia nem ad minden kérdésünkre részletes választ. Azt azonban világosan látjuk, hogy Isten szuverén terve és az ember felelőssége egyszerre van jelen. Isten tudta, mi fog történni, de ez nem mentette fel Jákóbot a döntései következményei alól. A csalás után menekülnie kellett, el kellett hagynia az otthonát, elveszítette a családja közelségét, és hosszú éveken át idegen földön élt.
Jákób története arra is emlékeztet, hogy az ember gyakran megpróbál segíteni Istennek. Rebeka is ezt tette. Tudta, mit mondott az Úr, mégis saját tervet készített. Nem tudott várni. Nem bízott eléggé abban, hogy Isten a maga idejében véghezviszi azt, amit megígért.
Pedig Istennek nincs szüksége arra, hogy bűnös módszerekkel segítsük a munkáját. Ő képes megvalósítani az akaratát nélküliünk is. Amikor azonban erőből, manipulációval vagy emberi praktikákkal próbáljuk megszerezni azt, amit Isten ígért, annak rendszerint fájdalmas következményei lesznek.
Jákób története nem a tökéletes emberről szól, hanem a tökéletes Istenről.
Érdekes, hogy Izsák végül mégis megerősíti Jákóbon az áldást. Miután rájött a csalásra, nem vonja vissza azt. Sőt, tudatosan megáldja fiát, és továbbadja neki Ábrahám örökségét. Úgy tűnik, ekkor már felismeri, hogy Isten terve valóban Jákóbon keresztül valósul meg.
Jákób történetének egyik legnagyobb üzenete azonban nem az, hogy milyen ember volt ő, hanem az, hogy milyen Isten szolgálta őt. Egy olyan Isten, aki nem tökéletes embereket keres, hanem olyanokat, akiket formálhat. Jákób nem szentként indul. Csalóként, önző emberként kezdjük megismerni. Mégis belőle lesz Izráel, egy egész nép névadó atyja. Nem azért, mert önmagát megváltoztatta, hanem mert Isten nem mondott le róla.
Talán ezért olyan aktuális ma is Jákób története. Sokan úgy érzik, hogy túl sok hibát követtek el, túl sok rossz döntést hoztak ahhoz, hogy Isten használni tudja őket. Jákób élete ennek az ellenkezőjéről beszél. Isten nem a kész embereket hívja el, hanem azokat, akiket kész formálni. A kérdés nem az, hogy mennyire vagyunk tökéletesek, hanem hogy hajlandóak vagyunk-e végigjárni azt az utat, amelyen Ő alakítani akar bennünket.