Kevés szó hangzik el olyan gyakran, mint a „bocsáss meg”. Mégis talán ez az egyik legnehezebb dolog, amire az ember képes.
Mindannyian hordozunk sebeket. Van, akit egy bántó szó kísért évek óta. Másokat csalódás, árulás vagy igazságtalanság ért. Vannak kapcsolatok, amelyek egyetlen pillanat alatt törtek össze, és vannak fájdalmak, amelyekről úgy érezzük, soha nem lehet megfeledkezni.
A világ sokszor azt tanácsolja: „Ne felejtsd el, amit veled tettek! Ne hagyd, hogy még egyszer kihasználjanak! Add vissza, amit kaptál!”
Nem azért bocsátunk meg, mert könnyű, hanem mert Krisztus előbb megbocsátott nekünk.
Jézus azonban egészen más utat mutatott.
Amikor Péter megkérdezte tőle:
„Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia, és hányszor kell megbocsátanom neki? Még hétszer is?”
Jézus így válaszolt:
„Nem mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” Máté 18:21–22
Jézus természetesen nem egy számot adott meg. Azt tanította, hogy a megbocsátás nem egyszeri cselekedet, hanem a szeretet életformája.
Ez azonban nem könnyű.
A megbocsátás nem mindig egy pillanat. Sokszor egy út, amelyen Isten végig mellettünk jár.
Sokszor azért ragaszkodunk a sérelmeinkhez, mert úgy érezzük, ha megbocsátunk, akkor azt mondjuk: „Nem történt semmi.”
Pedig a megbocsátás nem ezt jelenti.
A megbocsátás nem nevezi jónak a rosszat. Nem törli el a következményeket. Nem mindig állítja helyre a bizalmat. És nem jelenti azt sem, hogy újra ugyanabba a helyzetbe kell visszalépnünk.
A megbocsátás azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy a múlt tovább uralja a jelenünket.
Pál apostol ezt írja:
„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Efézus 4:32
Figyeljük meg a sorrendet. Nem azért bocsátunk meg, mert a másik megérdemli. Hanem azért, mert mi magunk is olyan emberek vagyunk, akik Isten bocsánatából élünk.
A kereszt mindannyiunkat emlékeztet erre.
Jézus, miközben keresztre feszítették, ezt mondta:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lukács 23:34
Talán nincs ennél erősebb példája a megbocsátásnak.
Ha Jézus képes volt imádkozni azokért, akik bántották, akkor nekünk is erőt adhat ahhoz, hogy elengedjük a saját sérelmeinket.
A megbocsátás nem változtatja meg a múltat, de megváltoztathatja a jövőt.
Persze vannak sebek, amelyek mélyek. Vannak veszteségek, amelyeket nem lehet egyetlen beszélgetéssel feldolgozni. A megbocsátás sokszor nem egy pillanat, hanem egy hosszú út, amelyen újra és újra Isten elé visszük a fájdalmunkat.
De minden alkalommal, amikor ezt tesszük, egy kicsit kevésbé a harag irányít bennünket, és egy kicsit jobban Krisztus szeretete.
Salamon ezt írja:
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Példabeszédek 4:23
A meg nem bocsátás végül nemcsak annak árt, aki megbántott bennünket. Leginkább a saját szívünket terheli meg. A keserűség lassan átveszi az öröm helyét, és olyan terhet hordozunk tovább, amelyet Isten nem nekünk szánt.
A megbocsátás nem könnyű, és nem is jelenti azt, hogy elfelejtjük, ami történt. A Biblia azonban arra hív, hogy ne a sérelmeink határozzák meg az életünket, hanem az a kegyelem, amelyet mi magunk is kaptunk Krisztusban. Amikor megbocsátunk, nem a múltat írjuk át, hanem szabaddá válunk attól, hogy a múlt irányítsa a jelenünket. És ebben a szabadságban válik láthatóvá Isten gyógyító szeretete.