1 Sámuel 3
„Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből.” 1Sámuel 3:19 HUNB
Az 1Sámuel 3. fejezete egy különös mondattal kezdődik: „Az Úr igéje ritka volt azokban a napokban, nem volt gyakran látomás.” Nem véletlen, hogy ilyen időszakban történik meg Sámuel elhívása. Izráel történetének egyik legsötétebb korszakában járunk. A Bírák könyvének visszatérő mondata jól összefoglalja ezt az időszakot: „Mindenki azt csinálta, amit jónak látott.” Az emberek eltávolodtak Istentől, és amikor Isten igéje háttérbe kerül, előbb-utóbb az ember saját véleménye lesz a mérce.
Talán ezért is különösen érdekes, hogy Isten nem Élihez, a főpaphoz, hanem egy gyermekhez szól. Sámuel még fiatal volt, amikor Isten megszólította. Ráadásul nem valami könnyű, bátorító üzenetet bízott rá. Azt kellett továbbadnia Élinek, hogy Isten ítéletet mondott háza fölött. Gyermekként egy olyan üzenetet kapott, amelyet felnőttként is nehéz lett volna kimondani.
Sámuel azonban nem menekült el Isten szava elől.
Isten szól
Éli eleinte nem értette, mi történik, de végül felismerte: az Úr szólítja a fiút. Talán azért is tudta ezt felismerni, mert ő maga is ismerte Isten hangját. A történet mégis fájdalmas kontrasztot mutat: Éli házában ott volt a vallásosság, ott volt a szolgálat, ott volt a szent sátor – de a következő nemzedékben Isten szava már egy gyermek szívében talált készséges hallgatóra.
Sámuel nem azt nézte, hogyan élnek körülötte Hofni és Fineás. Nem abból indult ki, hogy „ha nekik szabad, akkor nekem is belefér”. Nem a környezete lett számára a mérce. Isten igéje lett a mérce.
És talán éppen ez az egyik legfontosabb üzenete ennek a fejezetnek számunkra.
Mert nekünk sem könnyű olyan világban élni, ahol egyre nehezebb megmondani, mihez igazodjunk. Ami tegnap még egyértelműen helyes vagy helytelen volt, arról ma azt mondják: „Ez csak nézőpont kérdése.” Arra tanítanak, hogy mindenkit fogadjunk el – és valóban, Krisztus követőjeként szeretnünk és tisztelnünk kell az embereket. De az ember elfogadása nem jelenti a bűn elfogadását. A szeretet nem azt jelenti, hogy feladjuk Isten igazságát.
Mi a mércéd?
Ezért ma is fontos a kérdés: Mi a mércéd? A világ változó véleménye, vagy Isten változatlan igéje?
Sámuel egy eltorzult korszakban is tisztán tudott maradni. Nem azért, mert körülötte mindenki jól élt. Éppen ellenkezőleg. Azért, mert nem engedte, hogy a környezete határozza meg, hogyan éljen.
„Nem engedte, hogy igéi közül akár egy is a földre hulljon.”
Micsoda kép! Isten szól, Sámuel pedig nem hagyja elveszni, amit hallott. Nem engedi, hogy az ige egyik része a földre hulljon azért, mert kényelmetlen, túl szigorú, nem illik az adott korszakhoz, vagy mert mások egészen másképp élnek.
Talán nekünk is ezt kellene újra megtanulnunk: nem válogatni Isten igéje között. Nem csak azt megtartani belőle, ami jól esik, ami megerősít, ami beleillik az életünkbe. Hanem komolyan venni azt is, ami korrigál, figyelmeztet, határt húz vagy éppen arra kér, hogy változtassunk.
„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;” János 8:31 RÚF
Sámuel élete pedig éppen ezt mutatja meg. Nem egyszer hallotta Istent. Az 1Sámuel 3. fejezetében Isten többször megszólítja, és a későbbi életét is az Istennel való kapcsolat jellemzi. Sámuel nem egyetlen nagy lelki élményből élt. Megtanulta meghallani Istent, engedelmeskedni neki, és továbbadni azt, amit rábízott.
ha Isten szól, mit kezdünk azzal, amit mond?
Ez az igazi kérdés számunkra is: ha Isten szól, mit kezdünk azzal, amit mond?
Mert lehet Bibliánk, hallgathatunk prédikációkat, olvashatunk áhítatokat, és mégis előfordulhat, hogy az ige egyszerűen „a földre hullik”. Meghalljuk, de nem tesszük meg. Elolvassuk, de nem engedjük, hogy megváltoztasson. Ismerjük, de nem igazodunk hozzá.
Sámuel más utat választott.
Egy olyan korban, amikor sokan azt tették, amit jónak láttak, ő ahhoz ragaszkodott, amit Isten mondott. Talán ma sem az a legnagyobb kihívás, hogy halljuk-e Isten igéjét. Hanem az, hogy engedjük-e, hogy Isten igéje legyen az, amihez az életünket igazítjuk.
Ne hagyjunk egyetlen igét sem a földre hullani.