1Mózes 11:26-25:11
Ábrahám története nem úgy kezdődik, mint egy „példás hívőé”. Nem vallásos közegből jön, nem volt előtte családi minta, amit követhetett volna. Egy pogány kultúrában született, ahol egészen más isteneket tiszteltek, és semmi nem utalt arra, hogy egyszer népek ősatyjaként fognak rá emlékezni. És mégis, ebben a teljesen hétköznapi életben történik valami: Isten megszólítja.
Nem a célállomáson, nem akkor, amikor már minden készen állt, hanem útközben, Háránban. Nem kap részletes tervet, nem látja előre az egész utat, csak egy irányt. És ez az első igazán meghatározó döntése: elindul úgy, hogy nem látja a végét. Ez a fajta lépés ma is idegen sok férfinak, mert szeretjük kontroll alatt tartani a dolgokat, szeretjük előre kiszámolni a kockázatot. Ábrahám viszont úgy mozdul, hogy nincs minden a kezében.
Az élete ettől kezdve nem válik kényelmessé. Nem lesz kiszámíthatóbb, sőt inkább még bizonytalanabb lesz. Vándorol, sátrakban él, egyik helyről a másikra költözik. Ma talán azt mondanánk rá, hogy instabil életet él. Mégis van valamije, ami sok stabil életű embernek nincs: valódi kapcsolata Istennel. Nem napi szintű, nem folyamatos „hanghallás”, hanem időnkénti megszólítások, amelyek között hosszú csendek vannak. Ezekben a csendekben kell döntéseket hoznia, és nem mindig dönt jól.
Ez teszi őt igazán valóságossá. Nem egy hibátlan hős, hanem egy férfi, aki közben tanul. Hazudik félelemből, kétszer is. Megpróbálja megmenteni magát, és közben másokat sodor veszélybe. Amikor pedig az ígéret nem teljesül elég gyorsan, belemegy egy emberi megoldásba Hágárral, ami elsőre logikusnak tűnik, de hosszú távon komoly következményekkel jár.
A hit nem akkor kezdődik, amikor mindent látsz, hanem amikor elindulsz anélkül, hogy mindent értenél.
És mégis, mindezek mellett van benne valami, ami kiemeli. Amikor Lótot elrabolják, nem marad passzív. Nem hárít, nem magyaráz, hanem cselekszik. Összegyűjti a saját házában nevelt embereit, és elindul harcolni érte. Nem hivatalos hadsereg, nem külső segítség, hanem azok az emberek, akik benne bíznak, és akikről ő is gondoskodott. Ez egy felelős férfi képe, aki nem tökéletes, de amikor kell, kiáll.
Ábrahám története valójában nem egy kész karakter története, hanem egy fejlődésé. Egy férfié, aki félelemből indul, és lassan eljut odáig, hogy már képes teljesen rábízni magát Istenre. Nem egyik napról a másikra, hanem hibákon, döntéseken és tapasztalatokon keresztül.
És talán pont ezért tud ma is közel kerülni hozzánk. Mert nem elérhetetlen.
Ma ez úgy néz ki, hogy nem az a kérdés, mennyire tiszta a múltad, vagy mennyire stabil az életed. Sokkal inkább az, hogy amikor kapsz egy irányt, mersz-e elindulni. A legtöbb ember nem azért marad egy helyben, mert nem tud eleget, hanem mert nem lép. Ábrahám nem tudott mindent — de ment.