Negyedik Advent van ma. Az advent szó azt jelenti, hogy eljövetel, és a világon Jézus születésére, karácsonyra várunk és emlékezünk. Ma egy olyan igét nézünk meg, ahol Mária és József várták Jézus születését, mert Mária már ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN volt.
Lukács 1:39-45
Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.
Mikor kezdődik az ember élete?
A mai ige egészen világosan beszél arról, hogy az ember élete már születés előtt elkezdődik (ujjongva mozdult meg Erzsébet méhében a magzat [44.v.]). A Biblia alapján kimondhatjuk, hogy a fogantatás pillanatában a kis magzat már embernek számít, és így Isten képmása, és teljes emberi jogokkal rendelkezik, védelemre szorul.
“Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet.” Ézs 49:1
“Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem.” Zsolt 22:11
“Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.” Zsolt 139:13
Jézus közelsége
Amikor Erzsébet Jézus közelébe kerül, betöltekezik Szentlélekkel. Ugyanúgy gyermeke, keresztelő János is betöltekezett, amit onnan tudunk, hogy az Úr ezt ígérte:
“Mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel.” Lk 1:15
Ma azt szeretném hangsúlyozni ebből a történetből, hogy ha Jézus közelében vagyunk, mi is betöltekezhetünk Szentlélekkel (vagy Szent Szellemmel, ami ugyanaz). Lehet, hogy ez kicsit furán hangzik valakinek, mert Baptista gyülekezetekben ritkán beszélünk erről. Ez inkább a karizmatikus gyülekezetek témája szokott lenni. Pedig nagyon fontos a Szentlélek munkája egy gyülekezet vagy egy hívő ember életében. E nélkül minden csak emberi erőlködés.
Amikor valaki megtér, újjászületik, akkor a Szentlélek beköltözik a szívébe és ott is marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy soha többet nem kell betöltekezni Szentlélekkel. Moody szerint lyukas edények vagyunk, amit újra és újra be kell tölteni. Így volt ez az első tanítványok életében is. Pünkösdkor leszállt a Szentlélek, és betöltötte őket. Azután nem sokkal ezt olvassuk:
“Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei! … ” Apcsel 4:8
Miért kellett újra betöltekeznie, ha már egyszer Pünkösdkor betöltekezett? Mert Lyukas edények vagyunk. ☺ Egy picivel később az egész gyülekezet imádkozik Isten védelméért és áldásáért.
“Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” Apcsel 4:31
A hívő élet lényege, hogy újra és újra be kell töltekeznünk Szent Szellemmel, hogy tudjunk az Úr útján járni és neki szolgálni. Ezt fejezi ki Pál Efézusi levelének 5:18-20 versei:
“Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” Ef 5:18-20
Ebben az a görög ige, hogy „teljetek meg”, 4 dolgot mutat meg a Szent Szellemmel való betöltekezésről:
- Felszólító mód: Isten parancsa, hogy betöltekezzünk, nem csak egy ajánlat vagy egy lehetőség, hanem parancs. Mint amikor egy háborúban azt mondja a parancsnok: „fogjátok meg a fegyvereiteket.” Mit tesznek a katonák? Mindenki megragadja a puskáját és felveszi a vállára. Mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy nincs kedvem? Büntetést kap.
- Jelen idejű felszólítás: Folyamatos cselekedetet jelöl. Nem csak egyszer kell betöltekeznünk, hanem folyamatosan, újra és újra.
- Passzív alak: A macska fel van mászva a fára. ☺ Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy legyetek beteljesedve Szentlélekkel. Nem nekünk kell betölteni magunkat, hanem engednünk kell, hogy Isten betöltsön minket.
- Többes szám: Mindenkinek szól. Nem csak a lelkipásztor, az énekesek és a többi szolgálónak mondja ezt Isten, hanem minden hívőnek, mert e nélkül nem tudunk hiteles, győzelmes hívő életet élni.
Mi a bizonyítéka, hogy be vagyunk töltve? Nyelveken szólás ☺ Nem, ez csak vicc volt. Lehet, hogy nyelveken szól valaki, de ez nem kötelező és nem is a legfontosabb. Mit mond az efézusi ige?
“Teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” Ef 5:18-20
Éneklés, dicséret, hálaadás jellemzi azt az embert, aki betöltekezett Szentlélekkel, mert amivel tele van a szívünk, azt szólja a szánk. És öröm:
“Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben.” Róma 14:17
Rengeteg mindent lehetne még felsorolni, de talán ezek a legfontosabbak.
Hogyan töltekezzünk be Szent Szellemmel?
Kérd Istent, hogy töltsön be.
“Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Luk 11:9-13
Add át magad teljesen a Szentléleknek. Valaki azt mondta: Nem az a lényeg, hogy te mennyire birtoklod a Szentlelket, hanem hogy Ő mennyire birtokol téged. Ahhoz, hogy teljesen betöltsön minket, mindent oda kell adnunk neki az életünkben, hogy Ő irányítsa azt. Ezékiel 47 temploma, a folyó egyre mélyebb, a végén már nem ért le a lába.
Ha betöltekeztél, engedelmeskedj a szavának, a vezetésének.
Személyes alkalmazás
- Milyen a kapcsolatod a Szent Szellemmel? Be vagy-e töltekezve Szent Szellemmel? Látszik-e rajtad az Ő jelenléte? Ha közel vagy Jézushoz, akkor Ő betölt Szent Szellemmel. Ha nem vagy biztos benne, akkor most kérd Őt, hogy töltsön be, és megteszi, mert ez az Ő akarata is.
- NE ELÉGEDJ MEG kevesebbel, mint a Szent Szellemmel betöltött élettel. Ez nem csak egyes választott hívők kiváltsága, hanem ez a NORMÁLIS HÍVŐ ÉLET. Ez a különbség vallásos ember és valódi hívő között. Ne add alább.
- Bemerítési igém: “Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” Ján 7:37-39
Kívánom, hogy ne csak a karácsonyfa alja teljen meg ajándékokkal, hanem egész életed legyen tele a Szent Szellemmel.