Jábéc imája

A mai igét a Krónikák 1. könyvéből fogjuk olvasni. Nemzetségtáblázat, nem sokan szeretik, pedig a teljes írás Istentől ihletett. Én sokszor elsiklok felette, de a feleségem nagyon szereti őket, és sok érdekes dolgot felfedezett már benne.

1Krón 4:9-10

Bevezetés

Lehet, hogy már találkoztál Jábéc imájával, van egy könyv is róla. Aki ismeri, annak egy emlékeztető lesz a mai igehirdetés, hogy milyen hatalmas Istenünk van, aki pedig nem ismeri még, annak bátorítás, hogy menjünk bátran az Úrhoz minden gondunkkal, problémánkkal, és merjünk nagy dolgokat kérni Istentől.

Történelmi háttér: A Krónikák könyve valószínűleg Ezsdrás-Nehémiás korában íródott főként a fogságból hazatért nép számára. Izrael 70 évig volt babiloni fogságban, és Círus, perzsa király hazaküldi Izrael népét, és a nép 70 év alatt kezdte elveszteni nemzeti öntudatát. A nemzetségtáblázat egyik célja, hogy helyreállítsa a szétszóródott nép identitását, és emlékeztesse őket, hogy kik ők valójában: ők Ábrahám, Izrael, és Dávid leszármazottjai, vagyis Isten népe. Nehéz helyzetekben, kudarcok után, mi is hajlamosak vagyunk elfelejteni kik vagyunk. Ha megtértél, újjászülettél, akkor Jézuson keresztül Isten gyermeke vagy, és Isten népéhez tarozol.

Jábéc élete

Jábéc kitűnik a nemzetségtáblázatból, ráfókuszál a kamera. Élete:

  • Anyja fájdalommal szülte, és a Jábéc név abból a szóból származik, hogy fájdalom. Ebből a kis részből úgy tűnik, hogy az élete pont olyan volt, mint a neve. Iskola: lehet, hogy lenézték, kiközösítették, csúfolták. Talán szerelmi csalódások. Annyi fájdalom érte, hogy már nem tudott örülni semminek, mert állandóan rettegett az újabb bajoktól. Úgy tűnt, hogy ez az Ő sorsa. Ezt dobta a gép.
  • De Jábéc nem törődött bele ebbe, hanem Istenhez kiáltott, és az Úr meghallgatta az imáját, és kiszabadította ebből az ördögi körforgásból. Én úgy tudom elképzelni, hogy egy napon azt mondta magában: Elegem van abból, hogy ennyi baj és fájdalom ér engem. Nem tudom, hogy miért van, de önmagam erejéből nem tudok rajta változtatni. Aznap este letérdelt az ágy mellé, és talán sírva, őszintén, Istenhez kiáltott, mert tudta, hogy csak Ő tud neki segíteni. És Isten segített neki.
  • A Biblia azt írja, hogy Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. A fájdalom helyett egy gyümölcsöző életet élt. Nagyon nagy hátrányból indult az életben, de Isten segítségével többre vitte, mint a testvérei. Régebben az emberek semmibe nem vették, most pedig felnéztek rá. A zsidó hagyományok szerint annyira jól ismerte a törvényt, hogy sok ember köré gyűlt, és követői lettek, annyira, hogy egy várost is elneveztek róla. Ha ma élne, akkor egy YouTube influenszer lenne, több millió követővel.

Te milyen hátránnyal indultál az életben? Vagy milyen rossz dolgok értek azóta, amik még mindig hatással vannak rád, amit nagyon szeretnél megváltoztatni, de sehogy nem sikerül? Fájdalom, félelem, rettegés, kisebbségi érzés? Vagy betegség, pénzügyi problémák, elégedetlenség a testeddel? Lehet, hogy már régóta küzdesz ezekkel a problémákkal, de eddig semmi nem történt. A mai ige arra bátorít, hogy ne törődj bele a folyamatos vereségekbe és negatív tapasztalatokba, hanem kiálts az Úrhoz, és Ő meg tud szabadítani.

A Biblia folyamatosan bátorít minket arra, hogy járuljunk Isten elé, és kérjük az Ő segítségét. Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, de sokszor addig nem adja meg, amíg nem kérjük.

“Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg, mert nem kéritek.” Jak 4:2

Ennek az igének van egy második része, amiről később még szó lesz. Most csak annyi elég, hogy ha valamit szeretnél Istentől, akkor bizony kérni kell.

“Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” Máté 7:7

Apró betűs rész: Isten mondhat nemet, és azt el kell fogadni. De ha nem kérjük, akkor soha nem fogjuk megtudni, hogy igen, vagy nem a válasz. Ráadásul bízhatunk benne, hogy Isten jót akar, ezért bátran kiáltsunk hozzá. Semmi jó dolgot nem fog megvonni az Ő gyermekeitől.

Egyiptomi fogság:

“Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. . . . Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.” 2Móz 2:23-25

Ez az ige azt mondja, hogy nem csak egyszer kiáltottak, hanem folyamatosan sóhajtoztak és kiáltoztak. Van olyan eset, amikor egy ima nem elég, hanem folyamatosan kell imádkozni valamiért mielőtt az Úr meghallgatja. Miért? Nem tudom. Van némi elképzelésem, de nem akarok most okoskodni, hanem inkább meghagyom az Úrnak, hogy azt tegyen, amit akar.

Jábéc imája

Jábéc 4 dolgot kért Istentől, amik jó példák számunkra, hogy hogyan imádkozzunk. Ezeket mi is kérhetjük, és bízhatunk benne, hogy ha neki megadta Isten, akkor nekünk is meg fogja adni.

Bárcsak nagyon megáldanál engem!

Áldás: Isten jóakaratát, segítségét jelenti az életemre nézve. Jábéc pontosan tudta és elismerte, hogy minden jó dolog az életben Istentől származik. Isten áldása nélkül nem lehet boldogulni. Vannak, akik saját erejükben bíznak, es általában csalással akarnak gazdagok és sikeresek lenni. Meg tudják tenni? Néha igen. Sokszor csalással, ügyeskedéssel nagy vagyont tudnak szerezni. De nem lesznek áldottak, és valami más területen kudarcot vallanak (házasság, gyerekekkel való kapcsolat, barátságok, testi tünetek, ..). Pl. Bájkeverő film. Lehet emberi erővel próbálkozni, de valami mindig lesz, ami nem stimmel. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. (Ján 10:10). Isten áldása az életünkben egy kiegyensúlyozott, boldog, nyugalmas életet eredményez. Lehet, hogy nem te leszel a leggazdagabb, vagy legsikeresebb ember a környéken, de Isten áldása meglátszik rajtad.

Nemcsak azt kérte Jábéc, hogy Isten áldja meg, hanem, hogy nagyon áldja meg. Tanulság: ne féljünk nagy dolgokat kérni Istentől. Sokszor olyan szűklátókörűek vagyunk, bekorlátozzuk Isten hatalmát. Sokszor olyan kicsi áldásokkal megelégszünk alázattal takarózva. De ez hamis alázat. Isten tulajdonában van az egész teremtett világ, és ő nem csak meg tud áldani, de nagyon meg tud áldani, ha kérjük. Pl. William Carey, amerikai misszionárius: “Várjál nagy dolgokat Istentől és vállalkozz nagy dolgokra Istenért!”. A Biblia és a történelem tele van olyan „senkikkel” akik Istennel együtt hatalmas dolgokat tettek.

Felmerül a kérdés: nem önző a kérés, hogy engem áldjon meg Isten? Attól függ, milyen szívvel kéred. Ha önző módon, akkor Isten nem valószínű, hogy megadja. Emlékszel Jakab mondatára? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. (Jak 4:2-3). Isten mindig azért áld meg, hogy te áldás legyél mások számára. Ha olyan szívvel kéred Isten áldását, hogy azt tovább szeretnéd adni, akkor biztosan számíthatsz rá, hogy megkapod. Az Újszövetségben az Isten áldása főként lelki értelemben van, de nincs kizárva a fizikai áldás sem.

Bárcsak kiszélesítenéd a határaimat!

Az általános áldás után Jábéc konkrét kérésekre tér át, és ez teljesen rendben van így. Ne félj nagyon konkrét kéréseket kérni Istentől. 

Ez a második kérés arról szól, hogy szeretnék terjeszkedni, növekedni, győztesnek és eredményesnek lenni életem egyes területein, és ehhez Isten segítségét kérem. Ez fizikai, vagy lelki növekedés? Igen. Mindkettő, de az Újszövetségben sokkal fontosabb a lelki, mint a fizikai növekedés. Bűn az, ha valaki azért imádkozik, hogy több pénze, vagy jobb munkája, vagy nagyobb háza legyen? Nem. Isten sokszor meghallgatja ezeket az imákat, és segít. De az örök élet szemszögéből sokkal fontosabb a lelki növekedés és a misszió. Kérhetjük Istentől, hogy a szolgálatunkat terjessze ki, adjon növekedést a gyülekezetben, adjon több szeretet, örömet, stb, hogy a szellemi dolgokban szélesítse ki a határainkat, hogy nagyobb mértékben terjedjen az Isten országa.

Lehet, hogy úgy érzed, korlátok közé vagy zárva az életed valamely területén, akár fizikailag, akár érzelmileg, akár lelkileg, szellemileg. A mai ige arra bátorít, hogy kiálts Istenhez, hogy szélesítse ki a határidat. Dávid is így érezhetett néha:

“Nyomorúságomban az URat hívtam segítségül. Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem.” Zsolt 118:5

Van olyan eset, hogy fizikailag ugyan be vagyunk zárva, de szellemileg szabadok tudunk lenni, mert az evangélium nincs bilincsekbe verve. pl. Pál és Szilás a börtönben. Lehet, hogy be vagy zárva a karantén miatt, vagy betegség miatt egy kis helyre fizikailag, de a szellemed szabadon szárnyalhat, mert hit által kinyílik egy új dimenzió, és Isten kiszélesítheti a határaidat úgy, hogy több emberért tudsz imádkozni, több emberrel tudsz telefonon vagy messengeren beszélni, több ember számára tudsz áldás lenni.

Bárcsak velem lennél!

Szó szerint az eredeti nyelven azt jelenti, hogy bárcsak a kezed velem lenne. Ezzel Jábéc kifejezte, hogy vágyik Isten közelségére élete minden napján. Isten keze nyilván jelenti Isten erejét, Isten segítségét az élet dolgaiban, és ezt mi is nyugodtan kérhetjük, és gondolom, kérjük is. Istenem, legyél velem a vizsgán, az orvosi vizsgálaton, a műtét közben, vagy a munkahelyemen, a vállalkozásomban, stb.

Ez mind helyes, és jó, de itt is van egy apró betűs rész. Isten keze jelenti sokszor Isten vezetését is, mint amikor egy apa kézen fog egy kis gyermeket, és úgy mennek kéz a kézben. Isten csak akkor lesz veled a vállalkozásaidban, ha engeded, hogy vezessen téged. Ha kirántod a kezdet az Ő kézéből, akkor nincs garancia arra, hogy Isten segíteni fog mindabban, amit teszel. Az áldás és engedelmesség egy úton járnak. pl. Médiamarkt, szeretnél elemelni néhány telefont és laptopot, akkor hiába kéred, hogy Isten áldjon meg és legyen veled, mert nem lesz veled. Persze ezen most mosolygunk, de sokszor úgy gondolkodunk, hogy megyünk a saját fejünk után, és kérjük Isten áldását. Ez így nem fog működni. Isten vezeti az életedet, te engedelmeskedsz, és akkor áldásokat tapasztalsz az éltedben. Imádkozz úgy, hogy vezess engem, Istenem, legyél velem, és segíts meg engem.

Bárcsak megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!

Jábéc egész élete fájdalommal volt tele, és kérte Istent, hogy legyen vége ennek az ördögi körnek. A Biblia azt írja, hogy Isten ezt is meghallgatta. Ez nem azt jelenti, hogy ezután soha nem érte baj, hanem hogy megszabadult attól, hogy a baj és a fájdalom határozza meg az életét és az identitását. Fontos rendszeresen kérni Istent, hogy védjen meg a bajtól, a gonosztól. Ez a része a szellemi harcnak. Kérd Isten védelmét az életedre, a családodra, a gyülekezetedre, a szeretteidre.

Befejezés (Mit tegyünk?)

Van-e olyan probléma, ami meg akarja határozni az egész életedet? Itt az idő, hogy Istenhez kiálts miatta. Ha nincs is ilyen, Jábéc imája akkor is egy jó példa, hogyan imádkozzunk. Nincs rá idő, de érdekes, hogy mennyi hasonlóság van Jábéc imája és a Miatyánk között. Merj nagy dolgokat kérni Istenről, legyél konkrét, és engedelmeskedj Isten vezetésének! Bármilyen hátránnyal indultál az életben, Isten ezt vissza tudja fordítani.

Az emberiség legnagyobb problémája nem a betegség, szegénység, testi-lelki fájdalom, hanem a bűn. És erre a problémára Isten teljes és végleges megoldást nyújtott a kereszten, ahol Jézus kifizette az egész emberiség tartozását. Erre emlékezünk nemsokára az Úrvacsorában. Jézus keresztje miatt bátran kiálthatunk Istenhez, és kérhetjük, hogy áldjon meg minket, és adjon nekünk bűnbocsánatot és örök életet.

“Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. Róm 10:12-13

A prédikáció az Élterevalók - Pestszentimrei Baptista Gyülekezetben hangzott el.
Zsolt

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top