Our newest posts
Ki az, aki tett újévi fogadalmat? Meddig szokott tartani? Ebben az évben lefogyok 10 kilót. Év végén? Jaj, híztam 10 kilót. ☺ Kedvesebb leszek a feleségemmel. 3 napig megy, azután úgy összevesznek...
„Mai rohanó világunkban nagyon trendivé vált az időgazdálkodás témaköre, amin nem is csodálkozunk, hiszen a társadalmunk annak kedvez, aki minél hatékonyabban menedzseli az idejét, egészen pontosan...
Válságban a házasság, évente csökken a házasságkötések száma. „Egy kutatóközpont szerint a következő ötven évben 70 százalékkal esik majd a házasságkötések száma, míg mások szerint kizárólag a mélyen...
Akik nem ismerik a Bibliát és a kereszténységet, sokszor félreértik azt, és úgy gondolják, hogy Isten egy szigorú, savanyú bíró, aki minden örömöt el akar venni az ember életéből. Pedig ez nem igaz...
Volt-e már úgy, hogy összevesztél valakivel, akit nagyon szeretsz? Neem. ☺ Biztosan volt mindenkinek. Ilyenkor belül mindig egy feszültség van bennünk, és addig nincs nyugalmunk, amíg nem békülünk ki...
Advent azt jelenti, hogy eljövetel, és Jézus születésére, első eljövetelére utal, a karácsonyi várakozást jelöli. A múlt alkalommal már utaltam arra, hogy mi Jézus 2. eljövetelét is várjuk már, de ma...
Ébredj fel! Mikor beszélünk ébredésről? Amikor valaki alszik. Sajnos a hívőkkel is előfordulhat, hogy elalszanak. Velünk is. Nem meghalunk, csak elalszunk. Sajnos azonban az alvó és a halott ember...
Naaman is a respected, successful, rich man, doing well. He has a lot of money, everyone respects him, a good family, he is physically strong... What would his life be like if he were alive today? Today he could be a successful man, ...
Today's passage is from 1 Chronicles. It's a genealogy, not many people like it, even though the whole scripture is inspired by God. I often overlook them, but my wife loves them and has discovered many interesting things in them.
Let's chat
Have any questions? We are always open to talk about your faith journey, spiritual growth, ministry opportunities, and how we can support you.