A mindennapi életben sokféle szerepben jelenünk meg: másként viselkedünk a munkahelyen, a családban vagy a barátaink között. Ez önmagában természetes, de könnyen előfordulhat, hogy az alkalmazkodásból álarcviselés lesz, amikor inkább azt mutatjuk, amilyennek szeretnénk látszani, mint akik valójában vagyunk. Jézus a farizeusokat figyelmeztetve arra hívja fel a figyelmünket, hogy a külső látszat helyett a belső életünk tisztasága számít igazán. De mit jelent ez a gyakorlatban? Hol van a határ az egészséges alkalmazkodás és a képmutatás között?
Máté 23:25-26
“Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!” Máté 23:25-26
BEVEZETÉS
Kértük, hogy írjatok össze olyan témákat, amikről szívesen hallgatnátok tanításokat. Két hasonló kérés összevontan:
- Ál/arc, (szerep)játék az életben
- 2Kor 8:21: „mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is” – fontos mit látnak mások?
Senki nem az, aminek látszik. Ez egy kicsit kemény állítás és általánosítás, de van benne igazság, ha nem is teljesen így van.
- pl. Robin Williams egy vidám, tehetséges embernek látszott, de valójában szinte egész életében drog függőséggel és depresszióval küzdött.
- Közösségi média: Tele van olyan képekkel és videókkal, amik mást mutatnak, mint a valóság, vagy a valóság egy pillanatát mutatják, nem az egész képet. Mosolygós arcok, szép tájak, együtt a család, mindenki boldog, és nem minden úgy van, ahogy látszik.
A kérdés nem az, hogy viselünk-e valamilyen ‘ruhát’ a különböző élethelyzetekben, hanem az, hogy ez ruha… vagy álarc.
A legtöbb ember nem önmagát mutatja, hanem álarcot hord, hogy mutasson valamit, ami nem a valóság. A képmutatás szó a görögben eredetileg színészt jelent, aki szerepet játszik, és sokszor álarcban van. pl. mosolygós álarcot húz, mert ez a szerepe, tök mindegy, hogy belül éppen milyen érzelmi állapotban van.
Mai szóval a legtöbb ember nem ÖNAZONOS, és ez kiütközik társadalmi szituációkban, ahol szerepjátékokat játszik. Sokszor halljuk, hogy Légy önmagad! Kövesd a szívedet!, amik szintén az önazonosságot fejezik ki.
Az önazonosság a képmutatás ellentéte: amikor a külső és a belső ugyanazt mondja.
Az önazonosság azt jelenti, hogy „hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal – ismerjük saját értékeinket, céljainkat, és ezek mentén éljük az életünket. Amikor önazonosak vagyunk, hitelesen cselekszünk, nem külső elvárásoknak próbálunk megfelelni, hanem belső meggyőződésünkből fakadó döntéseket hozunk. Ez az állapot adja meg azt a belső stabilitást és erőt, amely segít átvészelni a nehézségeket, és amely révén valóban a saját életünket élhetjük, nem pedig másokét.” (https://pszichologuskereso.hu/pszichologia-blog/önazonosság-miért-ez-lehet-a-kulcs-a-mentális-egészséghez).
Ez nagyon szépen hangzik, de keresztényként jól kell érteni, mert ha félreértjük, akkor rossz irányba is vihet ez a gondolkodás. Mindenesetre a pszichológia álláspontja több szempontból is összhangban van a mai igével. AZ ÖNAZONOSSÁG A KÉPMUTATÁS ELLENTÉTE. De mit jelent számunkra az, hogy önazonosak vagyunk, különös tekintettel társadalmi szituációkban, más emberekkel való kapcsolatunkban?
TÉMA KIBONTÁSA
A Biblia értelemben az önazonosság azt jelenti, hogy a külső és a belső összhangban van egymással, és amit mutatunk magunkból, az hiteles, az igaz. Az értékek, jellemünk, hitbeli cselekedetünk tükrözik a belsőnket. A farizeusok pont ezt nem tették meg, hanem mást mutattak, mint a valóság. Azt mutatták, hogy mennyire jók, közben Jézus rámutatott, hogy ez mennyire nem igaz. Hazugságban éltek és hazugságot mutattak az emberek felé.
Ez azt jelenti, hogy ne mutassunk semmit az emberek felé, hanem mindig magunkat adjuk? Attól függ, hogy értjük ezt. Különböző társadalmi helyzetekben különbözőképpen viselkedünk, alkalmazkodunk, de ez nem feltétlen képmutatás, nem feltétlen adjuk fel az önazonosságunkat.
- pl. ha a teológián oktatok, akkor én tanár úr vagyok, és úgy viselkedek a hallgatókkal, mint felnőttekkel, de amikor hazajövök, máshogy szólok a gyerekeimhez és megint máshogy a feleségemhez.
- Nem fogok mindenkivel mindent megosztani az életemből.
- Vagy ha valami protokoll meetingre megyek, öltönyt húzok, mert ez a társadalmi elvárás, de itthon nem öltönyben járok, hanem laza ruhát veszek fel.
Nem minden szerep képmutatás – néha egyszerűen csak más ruhát veszünk fel ugyanarra az emberre.
Ez nem jelenti azt, hogy mindig álarcot hordok és képmutató vagyok, hanem azt, hogy alkalmazkodok a helyzethez. Önazonos maradok, mert azt teszem, amit belül helyesnek tartok. Nem mást mutatok, mint aki vagyok, mert mindez én vagyok, hozzátartozik az identitásomhoz. Ezt nevezhetjük átvitt értelemben öltözködésnek is. Olyan ruhát (viselkedési formát) veszek fel, ami illik az adott szituációban.
Pál apostol is megjegyzi:
“A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.” 1Korinthus 9:20-22
Pál nem képmutató, nem szerepet játszik, hanem teljesen önmaga marad, és azt teszi, amiről belül meg van győződve, mert a fő célja az, hogy minél több embert megmentsen a kárhozattól. Ez az önazonossága, és ezért alkalmazkodik a különböző kultúrákhoz és emberekhez. Tehát nem álarcot vesz fel, hanem más-más ruhát, ami illik az adott helyzethez.
Az evangéliumért lehet alkalmazkodni – de soha nem kell elrejteni, hogy kik vagyunk Krisztusban.
Erről szól az egyik mai kérdés is, hogy fontos-e mit gondolnak rólunk az emberek? Bizonyos értelemben igen.
“mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.” 2Korinthus 8:21
Mindezt azért, hogy az emberek, ha meglátnak, ne rosszat gondoljanak a kereszténységről és Istenről. Ne azért forduljanak el az emberek a hittől, mert látják az életemet, és amit látnak, az nem tetszik nekik, az gáz. Valaki azt mondta: A keresztény élet nem természetellenes, hanem természetfeletti.
DE! Az embereknek való megfelelés nagyon veszélyes is lehet, ha túltoljuk, mert könnyen a ruhából álarc lehet, amikor már képmutató életet élünk. Ilyenkor nem belső meggyőződésből teszünk dolgokat, hanem azért, hogy megfeleljünk másoknak, és ez hosszú távon akár mentális problémákat is okozhat.
Amikor túl sokáig próbálunk mások elvárásai szerint élni, a ruhából könnyen álarc lesz.
„Folyamatosan alkalmazkodunk a különböző helyzetekhez – legyen szó a munkánkról, a családi kapcsolatainkról vagy a társadalmi szerepeinkről. Ez természetes és szükséges, hiszen ezáltal tudunk eligazodni a világban, kapcsolatokat építeni, és megfelelni a különböző kihívásoknak. Nem mindegy azonban, hogy szerepeink mennyire vannak összhangban a saját személyes perspektívánkkal, vagyis azzal, ahogyan a világot látjuk, amit fontosnak tartunk, és ami meghatározza az énképünket. A saját perspektíva teszi lehetővé, hogy önazonosan cselekedjünk.” (https://mipszi.hu/cikk/250605-az-onazonossag-hatarai)
Fontos megjegyezni, akármikor megjátsszuk magunkat, vagy színleljük érzelmeinket, amelyek valójában nem igaziak, megszakítjuk a magunkkal való összhangot. Amikor ez történik, eltolódik a hangsúly arról, hogy hitelesek, önazonosak legyünk, és leginkább a körülöttünk lévőkre igyekszünk hatást gyakorolni. … Önazonosság hiányában komoly következményekkel kell számolnunk: kihatással van a boldogság-szintünkre és a társas kapcsolatainkra egyaránt. https://mindsetpszichologia.hu/onazonossag-avagy-miert-is-van-itt-az-ideje-hogy-oszintek-legyunk
Sok hívő ember nem bűnben bukik el, hanem abban, hogy túl sokáig próbál erősnek látszani.
Tehát bizonyos értelemben alkalmazkodunk a külső elvárásokhoz, de nem engedhetjük, hogy AZOK HATÁROZZÁK meg az életünket és a viselkedésünket, mert különben képmutatók leszünk és álarcokat hordunk, nincs összhangban a külső és a belső.
Milyen tipikus álarcok vannak a hívő emberek életében?
- A „mindig erős vagyok” álarc. Üzenete: „Egy hívő nem omlik össze.” Valóság: félelem, kimerültség, szorongás.
- A „mindig boldog keresztény” álarc Üzenete: „Ha igazán hiszek, nem lehetek tartósan szomorú.” Valóság: feldolgozatlan gyász, depresszió, kiégés.
- A „mindent tudok” álarc Üzenete: „A kétség a gyenge hit jele.” Valóság: belső kérdések, bizonytalanság.
- A „Jó hívő vagyok” álarc Ez a klasszikus farizeusi dinamika. Üzenete: „Az én életem rendben van.” Valóság: rejtett bűnök, titkos küzdelmek. Itt a legnagyobb veszély az önigazultság.
KI VAGYOK ÉN?
Vedd le az álarcodat, és merj önmagad lenni. Ne félj, hogy az emberek nem fogadnak el, mert akik számítanak, azok számára értékes vagy te magad, nem az, aminek mutatod magad.
Felmerülhet itt egy kérdés: akkor azt tegyek, ami jól esik, amit a szívem diktál? Mi van akkor, ha bűnös vágyaim vannak, akkor legyek önazonos és kövessem el a bűnt? TÁVOL LEGYEN! Mondaná Pál apostol. A keresztény életében az önazonossághoz belép még egy tényező: az, hogy újjászülettünk, és ez meghatározza, hogy kik vagyunk valójában, mi az én valódi identitásom.
“Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Korinthus 5:17
A legfontosabb kérdés nem az, hogy mit gondolnak rólad az emberek, hanem az, hogy ki vagy Krisztusban.
A bűnös hajlam még bennem van, de nem uralkodik rajtam, mert már nem az az én identitásom. Amikor bűnt követek el, persze én követem el és felelős vagyok érte, de már nem az az ember vagyok, aki a bűn rabszolgája, hanem új teremtés Krisztusban, aki képes Isten erejével ellenállni a bűnnek. Legenda Augusztinuszról, amikor püspökként régi élettársa megjelent, én vagyok, ő pedig azt mondta, de én már nem én vagyok.
Tehát, ha bűnös vágyak ébrednek bennem, azt nem teszem meg, mert ez már nem én vagyok, hanem a régi énem, az Óemberi természetem, de én már ÚJ EMBER VAGYOK KRISZTUSBAN, ez a valódi identitásom. Ezt mutatja meg a bemerítkezés is, meghalt a régi, és megszületett az új ember, új természet.
Nem élhetek tehát úgy, mint régen, hanem úgy, mint ami illik az új emberhez. Pál ezt ruhához hasonlítja, levetni az Óembert és felvenni az új embert.
JÉZUS
Jézus soha nem hordott álarcot.
Előtte nekünk sem kell álarcot hordani. Jézus úgy szeret, ahogy vagy, de jobban szeret annál, hogy úgy is hagyjon, ahogy vagy.
A gyülekezet olyan biztonságos hely kell legyen, ahol levehetjük az álarcokat és önmagunk tudunk lenni, nem kell szerepeket játszani, mert SZERETJÜK egymást Jézus szeretetével.