11. A beteg

Biztosan te is voltár már beteg, és valljuk be nem jó betegnek lenni. Fájdalmaink vannak, nyűgösek vagyunk, irritáltak. Érzi a test, az egész emberi szervezet, hogy valami nem jó.
A belénk kódolt lelkiismeret is jelzi a bűnös emberben, hogy valami nem jó. Hiányzik valami, nem egész az élet, de nem tudja megfogni, hogy mi is ami hiányzik.

“Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mk 2:17

Márk 2:13-17

Ismét itt az idő, hogy a Bibliádat elővedd, és elolvasd a mai igerészt.

Jól ismert Pascali mondat, hogy “minden emberben van egy Isten alakú űr”. Ezt azt űrt hiába is próbálja az ember betölteni bármivel is nem fog passzolni. Gyermekeim sokat játszottak kicsinek azzal a játékkal, amiben a külömböző formákat be kellett dugni a megfelelő helyre, és hiába próbálta a háromszöget a körbe bedugmi, nem sikerült, vagy a csillag formába a rombuszt, nem ment bele, mert nem illet bele, nem az volt a formája.

Így van ez az emberrel is, Isten hiányát csakis Isten jelenlétével lehet betölteni. De ezt annyira nehéz a bűnös embernek belátni és elfogadni. Ahogyan az orvos is csak akkor tud rajtad segíteni, ha elmész hozzá és az utasításai szerint beveszed a gyógyszert vagy a kezelést, így Isten is akkor fog megszabadítani a bűn betegségéből, ha belátod, hogy bűnös vagy és segítségre van szükséged, megbánod bűneid, és megtöltöd Istennel a hiányzó űrt az életedben.

Az ige azt mondja, nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Jézus azzal az emberrel nem tud mit kezdeni, aki igaznak gondolja magát. És itt azért zárójelben kitérnék az igaznak gondolja magát kifejezésre, hiszen valóban, csak gondolja magát igaznak, de nem az. Pál apostol a Róma 3:10-ben elég egyértelműen leírja:

„Amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” Róma 3:10-12 RÚF

Jézus senkire sem fogja ráerőltetni az örök életet. Túl drága árat fizetett érte, hogy csak úgy erőltesse mint a házaló ügynökök, olyanra aki nem is akarja. De mindannak aki belátja, hogy “beteg” a bűn betegségében szenved, minden vágya Jézusnak, hogy segítsen, és nincs az a nagy bűn, amit Jézus ne lenne képes megbocsátani, hiszen minden vétkünket felvitte a keresztre.

Ha szükséged van Jézusra, gyere hozzá, vár téged, szeretné teljessé tenni az életed. Szeretne meggyógyítani, és szeretné betölteni az űrt a lelkedben.

Reflective questions

  1. Beláttad e már, hogy a bűn betegségétől szenvedsz? Jézus az igazi orvos, aki ebből meg tud gyógyítani. Jézus végleges gyógyulást tud adni, nem csak pillanatnyi tüneti kezelést. Nem csak a mai napi problémádról gondoskodik, hanem az örök élet kérdésére adja a megoldást, a halál helyett az örök életet. Gyere hozzá ma.
  2. Nem csak akkor megyünk orvoshoz ha betegek vagyunk. A betegségtől megóvni magunkat a legjobb módja a megelőzés. Ha Isten megváltott és új életed van, fontos a bűn megelőzése, vagyis minél több időt töltesz Istennel, annál nagyobb eséllyel megelőzheted, hogy bűnt kövess el. Legyen a megelőzés a prioritás számodra is.

Ezen a héten végezz egy kis “lelki egészség” vizsgálatot. Melyek azok a területek az életedben ami még gyógyulásra vár. Add oda ezeket a területeket is Jézusnak, hagyd hogy meggyógyítson teljesen.

Judit

If you have any stories to share with us related to the above, please contact us.

If you have any questions about today's passage, please feel free to contact us. Have a blessed week.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top