1Sámuel 2
„Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot.” 1Sámuel 2,17
Van valami különösen súlyos abban, amikor valaki nem csupán a saját életét rontja el, hanem mások hitét is rombolja. Amikor egy ember miatt mások csalódnak Istenben. Amikor valaki Isten nevére hivatkozik, de az életével éppen azt teszi hiteltelenné, akiről beszél.
Az 1Sámuel 2. fejezete pontosan erről beszél.
Éli fiai, Hofni és Fineás papok voltak. Isten szent szolgálatát kapták, de közben nem éltek Isten törvénye szerint. Az áldozati húsokból jogtalanul elvettek maguknak, és paráznaságot is követtek el. Nemcsak egyszerűen vétkeztek, hanem Isten szent dolgait használták fel saját vágyaik kielégítésére.
Ennek pedig következménye lett. Az emberek miattuk megutálták az Úrnak való áldozást. Ez a mondat különösen elgondolkodtató. Mert Hofni és Fineás bűne már nem csupán róluk szólt. Mások Istennel való kapcsolatára is hatással volt.
Mit mond az életed Istenről?
Talán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hitünk a magánügyünk. Hogy hogyan élünk, hogyan beszélünk, hogyan bánunk másokkal, az csak ránk tartozik. Pedig nem így van. Mindannyian hatással vagyunk másokra. A családunkra, a gyermekeinkre, a házastársunkra, a barátainkra, a munkatársainkra, a gyülekezetben mellettünk élőkre. És sokszor olyanokra is, akikről nem is tudjuk, hogy figyelnek bennünket.
Ezért a kérdés nemcsak az, hogy én hiszek-e Istenben, hanem az is: Mit gondolnak Istenről azok, akik engem látnak?
Lehet valaki tele bibliai idézetekkel, miközben a viselkedése kegyetlen. Lehet valaki szolgálatban, miközben titokban olyan életet él, amely teljesen ellentmond annak, amit másoknak tanít. A szolgálat önmagában nem tesz hitelessé.
A szolgálat nem helyettesíti az engedelmességet.
Akire sokat bíztak, attól sokat is követelnek
Jézus mondja:
„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lukács 12,48
Isten mindannyiunkra bízott valamit. Nem mindenkinek van nyilvános szolgálata, de mindenkinek vannak emberek és lehetőségek az életében. A szülő felelősséget kap a gyermekeiért, a házastárs a társáért, a vezető azokért, akiket vezet, a keresztény pedig egyszerűen azzal is felelősséget kapott, hogy Krisztus nevét hordozza.
Amit Isten ránk bízott, az nem a saját tulajdonunk. Sáfárok vagyunk.
Éppen ezért nem mindegy, hogyan élünk.
Éli tudott róla – mégsem állította meg őket
Éli hallott arról, amit a fiai tettek. Figyelmeztette őket, de nem tett valódi lépést. Később Isten egy prófétán keresztül szembesítette:
„Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem?” 1Sámuel 2,29)
Ez Éli történetének egyik legkeményebb mondata. Nemcsak arról volt szó, hogy a fiai vétkeztek. Hanem arról is, hogy Éli vezetőként nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie.
Ez ma is komoly figyelmeztetés. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent elnézünk. A kegyelem nem azt jelenti, hogy a bűn következmények nélkül marad. Különösen egy vezetőnek van felelőssége abban, hogy ne engedje, hogy valaki a szolgálatán keresztül másokat is romboljon.
Isten szentsége fontosabb a szolgálati pozíciónál.
Ne várd meg, amíg Istennek kell közbelépnie
Hofni és Fineás tovább folytatták életüket, mintha semmi sem történt volna. Később még az Úr ládáját is magukkal vitték a csatába. Mintha a szent dolgok használata önmagában rendben tartaná az embert. Pedig nem.
Lehetünk aktívak Isten dolgaiban, miközben eltávolodunk Istentől. Lehetünk szolgálatban, miközben engedetlenek vagyunk. Lehetünk kívülről példamutatók, miközben belül rendezetlen az életünk. Isten azonban nem a látszatot nézi.
Ezért amikor Isten valamire rámutat az életünkben, ne várjuk meg, amíg ítéletté válik. Ha bűnt mutat meg, rendezzük el. Ha valakit megbántottunk, kérjünk bocsánatot. Ha letértünk az útról, forduljunk vissza.
Ne várd meg az ítéletet, amikor Isten már most kegyelmesen figyelmeztet.
Van valaki, aki hűséges marad
Az 1Sámuel 2 végén egy különösen fontos ígéretet olvasunk:
„De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben.” 1Sámuel 2:35 RÚF
Éli és fiai története megmutatja az ember hűtlenségét. Ez az ígéret azonban már Krisztus felé mutat. Mert nekünk nem tökéletes emberi vezetőre van szükségünk. Nekünk hűséges Főpapra van szükségünk. Jézus nemcsak beszélt Isten szeretetéről, hanem odaadta önmagát. Nem önmagát helyezte előtérbe, hanem engedelmes maradt egészen a keresztig. Ő az a hűséges Pap, aki örökre megmarad.
És éppen ezért, mert Krisztus hűséges, mi is arra kapunk elhívást, hogy hűségesen bánjunk azzal, amit ránk bízott. Emberekkel. Szavakkal. Idővel. Lehetőségekkel. Szolgálattal. Befolyással. Talán soha nem állunk majd nagy tömeg előtt. Talán a nevünket alig ismeri néhány ember. De valaki biztosan figyel bennünket. Talán a gyermekünk. Talán a házastársunk. Talán egy barátunk. Talán egy olyan ember, aki még csak keresi Istent.
És lehet, hogy számára éppen a mi életünk lesz az egyik legerősebb üzenet arról, milyen az az Isten, akiben hiszünk. Ezért érdemes feltennünk magunknak a kérdést:
Isten dicsőségére élek – vagy miattam szidják őt?
A környezetemben lévő emberek közelebb kerülnek Istenhez az életem által, vagy távolabb?
Mert amit Isten rád bízott, azt nem azért kaptad, hogy birtokold, hanem hogy hűségesen kezeld.
„Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek.”